Magyar fiúk a Ricochet Európa Bajnokságon
2016. március 30. írta: Kókuszdiéta és Életmód

Magyar fiúk a Ricochet Európa Bajnokságon

Magyar fiúk is részt vettek a 2016. évi Ricochet European Championship megmérettetésen Amsterdamban. (2016. március 18-20)

Név szerint Makra Roland és Bíró Balázs, akik a magyar squash raglistán szereplő versenyzők és edzők.

rolibali2.jpg

Roland pár mondatban elmondja, hogy miért is vesz részt a Ricochet Fallabda Európa Bajnokságon mivel ő már nem ebben a sportban tevékenykedik.

A ricochetet anno egy nagy véletlen folytán ismertem meg még 2007 október elején, amikor is én még fallabdáztam (kispályán), mi ezt Pécset így hívtuk mivel nem a szokásos squashról van szó.
Mondhatjuk azt is, hogy a kispályás fallabda a ricochet koppintása, mert mindenben ugyanaz csak más ütővel és labdával játsszák.

Ha jól emlékszem 2007-ben már magyar bajnok voltam a kispályás fallabdában, amikor is az akkori Magyar Ricochet Válogatott leutazott Pécsre a versenyünkre, mert azt hitték hogy Ricochet versenyről van szó.

Én akkor szerencsésen megvertem mindenkit közülük.

Ezt követően mondták, hogy próbáljam ki a ricochetet is, mert hamarosan Eb lesz és ha a warm up versenyen jó eredményt érek el, akkor érdemes indulni az Európa Bajnokságon.

2 héttel később részt vettem Veszprémben a warm up versenyen az Eb előtt, ahol nagyon meglepett, hogy teljesen más ütővel és labdával kell a ricochetet játszani, mint a squasht.
Ez annyit tesz, hogy az alapjáték a squash tempójához méreten kb. 30%-kal gyorsabb a pálya kisebb méret és a labda kialakítása miatt. A labda mérete hasonló a squash labdához, szerkezetét tekintve viszont sokkal lágyabb.

A ricochet játékhoz szerintem a legfontosabb a robbanékonyság, reflex, gyorsaság, és a kondíció ………. alapvetően ezért is szerettem meg ezt a sportot is.

Elég egy alap technikai szint ehhez a játékhoz, viszont mivel van egy felső fal rész is, ami megjátszható így sokkal több kombinációs ütésben lehet gondolkodni. Aki ezt jól tudja játszani és kezelni, meglátni, hogy az ellenfél mikor üt ilyet labdát, akkor az egy szinttel a mezőny fölé tud emelkedni, legalábbis az elejére.
Amikor az első tűzkeresztség után ezt észrevettem 2007-ben az Eb–n akkor nagyon begyakoroltam és azóta is alkalmazom ezt a technikát.

Az akkori Eb után szinte teljesen felhagytam a kispályás fallabdával és az előtte űzött squash-al, mert a célom az volt, hogy megnyerjem az Európa Bajnokságot a ricochet versenyen.
Úgy gondoltam, ha 2-3 évet keményen edzek, akkor eljutok egy magas szintre és indulhatok a bajnokságon.

Sajnos az akkori Európa Bajnokságot lemondták, pedig én már hosszú ideje készültem a versenyre, e miatt el is ment a kedvem az egésztől.

Ezt követően felköltöztem Budapestre és elkezdtem komolyabban foglalkozni inkább a Squash-al, ami azóta is nagyjából töretlen.
Bár az utóbbi 2 évben részt vettem 2 ricochet versenyen.
Az egyik versenyen arany a másikon ezüstérmet szereztem.

Amikor megtudtam, hogy az idén Eb-t rendeznek, azt gondoltam eljött az ideje egy régi álmomat megvalósítani, ezért beneveztem a versenyre és most itt vagyok.

Egy kis összehasonlítás: Magyar Squash versenyek vs. Nemzetközi Ricochet versenyek.

Alapvetően a korosztály már nem tartozik a juniorba és a legtöbb versenyző a felnőtt kategóriába se, inkább a seniorba +35, mégis a fiatalabbak uralják a mezőnyt legtöbb esetbe.
A verseny zökkenőmentes, levezetése szinte percre pontosan zajlik, úgy, ahogy ki van írva. Nincs vitatkozás a bíróval, de ha még is adódik egy kisebb probléma, a megoldást keresik rá egyszerre többen is.

Az indulás előtt elmentem egy utolsó meccsre biztos, ami biztos alapon.

Az utazás előtt 3 órát sikerült aludnunk mielőtt elindultunk a repülőtérre, ahol minden folyadékot (tusfürdő, sampon) kidobáltak velünk, ami igazából nagy előny lesz számunkra a többiekkel szemben, ha büdösen vagyunk a 4 fal közé bezárva.

A repülésünknek volt egy pillanata, amikor nem igazán tudtuk, hogy zuhanunk vagy a pilóta Air racen képzeli magát. Szerencsére nem kellett újra éleszteni senkit.

Másnap az első meccset Balázs kezdte.

Olvassuk el Balázs beszámolóját:

Összesen 5 órát készültem erre a versenyre Rolanddal.
Nem mondom, hogy 100%-os formában indultam el egy pár hetes sérülésemnek köszönhetően, de úgy éreztem itt nem jön ki annyira a hátrányom, mint a squashban. Habár gyorsabb játék, mint a squash mégis előny, hogy kisebb a pálya.
Mikor beléptem a klubba és elemeztem a játékosokat azt gondoltam, hogy a mezőny 60% át viszonylag lazán verni tudnám, ezért bíztam a szerencsében, hogy könnyű ellenféllel lesz dolgom az első körben.
Ez sajnos nem így lett, mert egy Holland játékossal kezdtem, aki érezhetően rutinosabb volt nálam.

Az első szett nagyon szoros volt. 17/15-re azt a meccset a rutintalanságom miatt elveszítettem. Többször ütöttem ki a szervát, ami miatt nagy hátrányba kerültem.
A második szett még szorosabb volt, itt szinte magamat vertem meg a szerva rontásokkal, igaz kevesebbet hibáztam, de az utolsó szettben éreztem, hogy fejben kicsit összeestem így végül 19/17 elveszítettem a meccset.
Kicsit csalódott vagyok, de érezhetően rutinosabb volt az ellenfelem.

A második nap sokkal kevesebb hibával játszottam elég laza 3/0-ra vertem Holland ellenfelemet, aki ellen minden szettben fölényesen és magabiztosan nyertem. Azt gondoltam jó meccseknek nézünk elébe szerintem jól fog menni.

Roland beszámolója:

Nekem több időm volt készülni a versenyre, mint Balázsnak, ami kellett is, mert jó eredményt akartam elérni. Gondoltam az első meccs sima lesz, ha figyelek, ezért mindenre hangsúlyt fektetem a melegítéstől kezdve a folyamatos koncentrációsig a pályán.
Mindennek meg is lett az eredménye, mert néha nem látta az ellenfelem a labdát. Elgondolkoztam azon, hogy vegyek e vissza a tempóból és játsszak a nézőknek látványosan vagy semmi esélyt se hagyjak az ellenfelemnek. A meccs előtt viszont eldöntöttem, hogy nem engedek semmit, mert úgy elmehet az egész verseny, ha nem tudok felpörögni .. így tehát mindent beleadtam.
Szettről szettre jobban játszottam, a 3. szettben fölényesen 10-2 re vezettem. Kezdésnek tökéletes volt. Reméltem egyre jobbak lesznek az eredmények, ahogy egyre több időt töltök a pályán.
A következő körben kora délután a 8-ba jutásért, este 8 óra körül pedig 1 kiemelt játékos ellen játszottam a legjobb 4 közé jutásért.

Bíró Balázs beszámolója, ahogy ő látta Roland szombati utolsó meccsét:

Az első szett szoros volt, látszott, hogy nem lesz könnyű meccs, mivel Roland ellenfele, aki a torna első kiemelt játékosa rutinosabb volt.
Okos, taktikus játékkal forgatta Rolandot, viszonylag gyors volt a tempója, de nem szárnyalta túl Roland gyorsaságát.
Az első szettet Roland elveszítette 10-15 –re.

A második szettben Roland bemelegedett és minden labdát elérve fárasztotta ellenfelét, aki tartotta magát, de Roland tempóváltása láthatólag megtörte. Roland egész lazán 15-5-re nyerte a második szettet, ami számomra meglepő volt.
A harmadik szett volt a meccs kulcspontja. Itt mutatkozott meg a két játékos tudása igazán.
A német játékos nagyon sokat röptézet és elég ügyesen mozgatta ki Rolandot, aki ennek ellenére is szinte minden labdát elért és még a kiszorított helyzetből is kikerült.
A harmadik szettet 10-15-re elvesztette Roland, de addigra, már kiderült az ellenfél gyenge pontja.
Szóltam Rolandnak, hogy ne hagyja röptézni, gyorsítson és tartson ki, mert a hosszú játékkal láthatólag ellenfele a harmadik szettben elfáradt.
A negyedik szettben Roland robbanékonyabb volt és sokkal kevesebbet hibázott, ami ellenfelét bizony hibázásra kényszerítette, Roland fizikuma kitartott az ellenfele ereje és játéka viszont gyengült, tehát Roland 18-16-ra megnyerte a negyedik szettet.
Az utolsó szettben végig 3-4 pont különbséggel Roland vezetett.
Érezhető volt, hogy ez a meccs meglesz, de … az ellenfél apróbb letek kikérése során tudott annyit pihenni, hogy erőt vegyen magán és kiegyenlítsen.
Nem hittem a szememnek, mikor már azt hittem vége 14-14-re egyenlített a német, fej-fej mellett haladtak. Roland tempója nem csökkent, az ellenfél energia hiánya miatt megint csak Roland játéka dominált, ami miatt a kiélezett küzdelem alatt a mérleg megint átbillent Roland oldalára.
Szívvel, lélekkel, izommal és persze ügyességgel elszakadt ellenfelétől és 17-15 re megnyerte az utolsó mérkőzését is.

A szívem már a torkomban dobogott, mert tudtam, hogy megnyerheti és valóra válhat egy régi álma, de annyiszor fordult a kocka, hogy azért egy kicsit bizonytalan voltam. Végül nagy kő esett le a szívemről, mikor Roland ellenfele menteni próbálta a labdát, de próbálkozása kudarcba.

Meglett!
Gratulálok Roland! A potenciális magyar Európa bajnok nagyon közel került ahhoz, hogy bajnok legyen!

A végső küzdelemkor Roland elszántan lépett pályára mivel tudtuk, hogy Kulka tegnap már húzta a lábát így ezt kihasználhatjuk idővel.

rolidonto.jpg

Az első szettben ismerkedtek a fiúk szorosan egymás mellett haladva, de mindig egy pont különbséggel haladtak Roland javára, aki 17-15-re meg is nyerte a szettet.

Aznap nagyon összejátszottunk Rolanddal külön kérte, hogy figyeljem az ellenfele lábát.

Azt javasoltam, hogy fonák oldalon a plafonos ütéseket erőltesse, mert ott mindig betapadt az ellenfele lába mentés közben. Roli ezt kihasználva egy lapos hátra játékkal be is fejezte a labdameneteket. Érezhetően ez a taktika dominált, bevált és Kulka újból elvesztette a szettet 18-16-ra.
Harmadik szett alatt megmosolyogtam Kulka játékát. Taktikát váltott begyorsított laposabban játszott, ami Rolandnak érezhetően nagy váltás volt, mondhatni lazán vitte a szettet az ellenfél 5-15-re.
A negyedik szettben sok let és stroke helyzet volt, ami picit megtörte a játék ritmusát. Kulka szebben játszott, kevesebb hibával, nagyon szoros szettben mégis Kulka letisztult alap játéka dominált és érezhetően számított arra, hogy Roland a gyengéjére játszik. A végeredmény 16-18 lett. 2-2 után az ötödik szettben úgy éreztem Roland nem mert kockáztatni és alapjátékkal haladt Kulka sarkában, ami Kulkának kedvezett, mert ez a stílus inkább hozzá állt közel.
A kevesebb kimozgatás miatt Kulka előnybe került és inkább ő irányított, habár Roland minden labdát mentett és kontrázott.
Személyes véleményem, hogy azért mert nem a saját stílusát játszotta hanem egy sokkal letisztultabb játékot, amiben Kulka talán rutinosabb volt ezért ezt a meccset sajnos Roland elveszítette 15-17-re.

Ritkán kerül egy sportoló ilyen kiélezett küzdelembe más sportágban, mint amit valójában űz, amihez valójában kevés is 1 hét gyakorlás.
Úgy érzem, ha fele annyit készült volna Roland erre a ricochet versenyre, mint amennyit egy squash versenyre szokott, akkor a következő fejezetem beszámolója már a döntőről szólna.

rolibali.jpg

Roland végül a 4. helyezést érte el a versenyen.

Roland az alábbi gondolatokkal zárta a versenyt:

Mivel már a versenynek vége a 3. helyért folyó játékot úgy tudnám jellemezni magamról, hogy sajnos hiányzott a szívem és a lelkem és persze a motivációm. Az ellenfelem nagyon gyors és robbanékony volt hozzám képest, ennek ellenére mégis nagyon könnyen nyertem az első szettet 15-3-ra. Utána pedig … nehéz ezt kimondani, de hol volt kedvem játszani hol nem, mert még mindig azon gondolkodtam hogyan tudtam elengedni az előző meccsemet 2-0 ás vezetésről.

Sokat tanultam ezen az Európa Bajnokságon, a következőt másképp fogom csinálni, most nem csak szeretnék Eb bajnok lenni hanem teszek is érte minden nap!

Szeretnéd kipróbálni a fallabdát egy versenyzővel?

Tel:+3670/3938-148
Email: makra.roland@gmail.com
www.sport-elit.hu

Végezetül lássuk milyen is a tökéletes szerva és fogadás:

A bejegyzés trackback címe:

https://kokuszdietaeseletmod.blog.hu/api/trackback/id/tr878547188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása